2010. január 14., csütörtök
Ez történt...
Tagcsere!
Újdonságot és változást hozott az újév, ugyanis idén január elején tagcserén esett át a banda!
Közös megbeszélésünk, és döntésünk alapján arra az álláspontra jutottunk, hogy változtatunk basszer-poszton.
Döntésünket leginkább az utóbbi egy-két hónap eseményei befolyásolták ebbe az irányba. A tagcsere mindünk örömére mindenféle veszekedés nélkül zajlott. A tények, és a többség akarata alapján született a döntés, amely mögött nincs semmi személyeskedés, semelyikünk részéről sem!
Ezúton szeretnénk megköszönni Misinek a velünk töltött egy évet, és kívánunk neki további sikereket a zenében!
Az új jelöltek meghallgatására nem pazaroltunk sok időt, hisz az első jelöltünk meghallgatása után máris letettük mellé a voksunkat! Iváncsics "Iván" László a Silver Snake új basszusgitárosa! A petőházi 19-éves basszeros srác világéletében basszusgitáros akart lenni. Már zenélt korábban egy zenekarban, aztán egy időre letette a gitárt. Hívásunkra ismét kézbevette hangszerét, felfrissítette tudását, és a múltheti próbán már zenélt velünk néhány szám erejéig. Az eddig tapasztaltakból már leszűrtük hogy nagyon pontos, (Szukits dícsérte, hogy nagyon passzol a játéka az ő dobjához) és gyorsan tanul. Egyenlőre ennyit írok róla, nemsokára felkerülnek az adatai is a "tagok" közé.
A gyors tanulásra szükség is lesz, hiszen Március 13-án fellépünk az Experience Rock Klubban! Addig is sok gyakorlásra és pótlásra van még szüksége, hisz ahhoz hogy teljesen felzárkózzon, több mint harminc számot kell megtanulnia, hogy márciusban a betervezett nagy terjedelmű programmal csinálhassunk egy újabb hatalmas és emlékezetes bulit!
Videók a legutóbbi koncertünkről:
John Petrucci- Damage Control(intro) http://www.youtube.com/watch?v=ArtfMomPPms
Led Zeppelin- Whole Lotta Love http://www.youtube.com/watch?v=KJZHLDBKpJs
Steppenwolf- Born To Be Wild http://www.youtube.com/watch?v=usagTcXtXyE
Deep Purple- Smoke on the Water http://www.youtube.com/watch?v=4piA9eq0Ag0
(A felvételeket köszönjük Hollós "Vázásember" Tibcsinek!)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
1 megjegyzés:
Nagyon jó videók! Köszönjük:)
Megjegyzés küldése