Stúdió elhalasztva!
Folyik a munka kicsiny garázsunkban, vagyis készülünk a stúdióba. Sajnos két héttel el kellett halasztanunk a stúdiómunkák megkezdését, mivel több saját számot akarunk felvenni, és még kettőt be akarunk fejezni. Közös megbeszélés után úgy döntöttünk halasztunk amennyit kell. Ez a döntés persze magában hordozza a lehetőséget, hogy idén akár már fel sem lépünk. Ebben csak annyi a jó hogy több időnk lesz a stúdióra, a saját számok írására, az ünnepekre, és a barátnőkre:) Tele vagyunk ötletekkel, amiket néha nehéz összeegyeztetni. Nincs is ezzel baj, van ilyen. Egy-egy ötletet kidobunk, egy-egy ötletet halasztunk, miközben az idő vészesen fogy. De ha minden jól megy, két hét múlva tényleg készen állunk. Márpedig miért ne menne jól? :)
A kamerás felvételek, és a fényképek még nem értek el hozzám, ezért azzal is adós maradok még a hétvégéig. Viszont legkésőbb vasárnapra végre felkerül rengeteg régebbi kép a korábbi Exp-es bulikról, és a Hidegségi Lőtér Fesztiválról is! Ja és mielőtt elfelejtem... Hétvégére készen lesz a logónk színes verziója is, így végre a fekete-fehéret ott a jobb felső sarokban leválthatja az igazi:)
Tehát számírás ezerrel, aztán mielőbb demo-cd...
Még egy apróság!
Ha nem látogatod rendszeresen az oldalt, de szeretnél képben lenni minden hírrel és koncertdátummal, akkor csatlakozz az iwiw-es "Silver Snake Klub"-hoz! Mivel nemsokára felhagyok a körleveles zaklatással iwiwen, és csak a klubtagoknak mennek levelek!
vagy pedig
Légy Te is rendszeres olvasó! Ha van blogod neked is, csak kattints az újonnan felkerült modulra jobb oldalon lent!
Légy Te is rendszeres olvasó! Ha van blogod neked is, csak kattints az újonnan felkerült modulra jobb oldalon lent!
Addig pedig íme néhány amatőr fotó a pénteki próbáról (amiken én nem látszom, mivel én vagyok az egyetlen akinek nincsenek tele a kezei hangszerrel, pengetővel, dobütővel, és nem látszik Misi, mivel nem volt ott...)
(katt a képekre és nagyban is láthatod...)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése