Rock N' Roll

Régebben szinte semmiről nem írtam ide, csak a koncertekre való felhívásokat, utána a rövid "értékeléseket", és ennyi. Viszont mindvégig akartam egy csomó másról is. Nagyon szűk magánéletet a világért se írnék ki ide, sőt egyáltalán a blogolást is utálom. Jobban mondva a blogolásnak azt a módját amit manapság a legtöbben művelnek. Le van írva minden! MINDEN! Írnak a párkapcsolatukról, írnak a barátaikról, a legbensőbb örömükről, és a legmélyebb bánatukról. Erre én nem lennék képes. Maximum valami kitalált névvel, vagy rejtett bloggal. Mert azért akármennyire szidom itt a modern technikát, naplóírás szempontjából mégiscsak jó! Hány ócska füzetemet hagytam el, írtam tele, és hány ment tönkre. Egy csomó vers, mégtöbb gondolat, és a nagyrészükről már nem is tudom hol vannak. Annyira nem fájértük a szívem, igazából még csak néhány éve érzem azt hogy valami olyasmit élek amiből érdemes dalt, verset írni, vagy egyáltalán beszélni róla. Na szóval visszatérve azokhoz akik erre képesek, szerintem (mind az összes akikébe belekukkantottam valaha, 25év alatti) az ilyenek valamilyen szinten társadalmi áldozatok. A "rohanás" nem teszi lehetővé hogy az emberek figyeljenek egymásra. Mindenki érzékeltetni akarja hogy ő különleges, és persze országgal-világgal tudatni is akarja ezt. Annyira nem gáz talán ez sem. Hiszen mindenkinek szüksége van megértésre, odafigyelésre, és nem mindig lehet kielégítő az hogy a szűk baráti kör, az ember párja, vagy (ne adj isten) a szüleitől megkapja ezt. Mert aki egy picit is kifeléforduló személyiség, az valahogy a társadalomtól is elvárja mindezt. Hiszen ha a társadalom látja hogy ő milyen, (vagy legalábbis azt látja amilyennek mutatja magát) és elfogadja úgy is, akkor már meg is van oldva az "Önmegvalósítani akarás". Tehát akkor most bevédtem mindazokat akiket támadni akartam még az elején...:) Nincs is baj velük. Én is ilyen vagyok. De én a szubjektív véleményemet, magánéleti dolgaimat nem kerek-perec leírva, mindenki által átcsámcsogható netes oldalakon írom, hanem pl dalokban. Vagy versekben. A saját nyelvemen. Egy kicsit úgy mintha nem is számítana annyira, egy kicsit úgy mintha nem is velem történne, vagy éppen úgy, hogy egy adott jó, vagy negatív történésnek elképzelem a sztoriját úgy, mintha megfordult volna a világ aznap, és pont az ellentkezője történt volna... Így el van mondva, meg van mutatva, de nem meztelenül. Ez persze nem azt jelenti hogy nem akarok őszinte dalokat írni. Szimplán arról van szó, hogy nekem ez így kielégíti az ilyesfajta igényeimet. Néhány hete tényleg elgondolkodtam. És egyre inkább rájövök, hogy nekem nem msn-re van szükségem, ahol minden hét végén kírhatom hogy "összetörted a szívem Lajos!:(:(:(", vagy hogy "de bebasztunk tegnap IS pedig még csak 16-ok vagyunk", és nem olyan blogra van szükségem ahol kíváncsian várom ismerős és ismeretlen emberek véleményét az életem legjelentéktelenebb eseményeiről, hanem egy Színpadra (vagy még arra sem), és Közönségre. Mert akiknek tetszem, és szeretik amit csinálok, azoknak szimplán azzal okozok örömöt és boldogságot, hogy azt csinálom amit imádok. És mindenki boldog! Szerintem ez benne a legfaszább!

Nekem ez a Rock N' Roll...